Sziasztok! Egy kis szünet után itt van az 5. fejezet. Címet még nem találtam neki, de ha van bármi ötletetek, írjátok meg nyugodtan! Szívesen vennék pár kritikát is, tekintettel arra, hogy még kezdő vagyok. Na jó, nem untatlak titeket tovább, jó olvasást kívánok!
Arassea

Mikor a barlanghoz értek, csak akkor nyugodtak meg teljesen. Arimer nekiállt, hogy rendbe rakja mindnyájukat, hisz finoman szólva is megviseltek voltak. Elternek volt még jópár inge és nadrágja is, ezekből válogatott ki két rendet, egyet Elternek, egyet pedig Legolasnak. Hirtelen megdermedt, és elkezdett hangosan nevetni.
 - Mi baj van? - kérdezte tőle Gimli.
 - Semmi, csak elképzeltem, hogy milyen ruhát adhatok rád. Elteré nagyon nagy lenne, Édipofié meg... - nem tudta befejezni, mert újra erőt vett rajta a féktelen kacagás. A többiek boldogan hallgatták a csengő tünde-hangot, ami még most is képes volt jobb kedvre deríteni őket, ám Arimer is rövidesen elkomorodott, mikor ránézett Legolas vállára.
 - Te jó ég! - kiáltott fel - Ez napfénynél sokkal csúnyább, mint amilyennek láttam! Feküdj le az ágyra, de most rögtön!
 - Az enyémre? - kérdezte Elter.
 - Nem. Az enyémre - válaszolta Arimer, és odahúzta Legolast a saját ágyára, amit eddig észre sem vettek, hisz a falba volt vájva. A tünde-lány elővette a bográcsot, és odahívta magához Édipofit és Gimlit.
 - Figyeljetek - mondta nekik suttogva - el kell mennetek a folyóhoz vizet hozni. A Limjód-hoz - mondta Édipofinak - athelas-főzetet fogok készíteni - tette még hozzá.
 - Athelas-od van? - kérdezte Gimli - Vagy hozzunk azt is?
 - Van, van, de a vízzel siessetek. Legolas bármennyire is azt állítja, hogy jól van, nemsokára beüt nála a sebláz. És akkor a Valák összes jóakaratára szüksége lesz, hogy túlélje. Siessetek!
Ezzel Édipofi és Gimli elmentek, Arimer pedig a beteghez fordult, ám ott találta maga előtt Eltert. Megpróbálta kikerülni, de ez nem sikerült.
 - Engedj - suttogta - légy szíves. Erre a varázsló végre elengedte, és ő odalépett Legolashoz.
 - Le kell vedd az ingedet - súgta neki. Legolas ránézett. Kicsit furcsának találta a kérést, de azért igyekezett teljesíteni. Felegyenesedett, de az éles fájdalom belehasított a vállába, és visszahanyatlott az ágyra. Arimer ezt látva felsóhajtott, és maga vette kézbe a dolgokat. Felhajtotta a takarót, és megfogta az ing alját, majd lassan lehúzta Legolasról. A tünde beleborzongott az érintésébe, de nem csak azért, mert Arimer keze száraz volt, és kellemesen hűsítő, hanem a láztól is. A sebet látva Arimer felszisszent.Nem olyan mély mint gondolta, de csúnya, és el fog fertőződni, ha nem kezeli időben. Mit tehet? Finoman hozzáért a seb széléhez. Legolasnak láthatóan jólesett, a lány keze hűs volt, ő pedig lázas. Ekkor, bármennyire is igyekezett, eszméletét vesztette. Lázálma volt, gyönyörű álma. Egy hatalmas erdőben volt valakivel, akit nagyon szeretett, de nem tudta, ki is ő valójában.
 - Le melin (Szeretlek.) - suttogta neki a lány - gyere ide, kedves!
Legolas odament hát, és megfogta a kezét, maga felé fordította, hogy megnézze az arcát, de a látomás hirtelen eltűnt, és ő úgy érezte zuhan, zuhan, és egyre csak zuhan...

Arimer nagyon megijedt, mikor látta, hogy  Legolas eszméletét veszti. Bekövetkezett hát, amire várt. Beállt a sebláz. Innen már csak ő maga térhet vissza, ha akar. De Arimer mindent megtesz érte, amit csak lehet. Lenne már itt a víz!
 - Itt a víz! - kiáltotta Gimli, de amikor meglátta a tünde-lány falfehér arcát, rájött, hogy óriási a baj. Gyorsan letette a bográcsot az asztalra, és odament Arimerhez.
 - Mióta? - kérdezte.
 - Csupán pár perce - a lány hangja halk volt, és erőtlen - azóta hánykolódik, és én...én már...azt hittem, sosem értek ide! - ezzel Arimer odafutott az asztalhoz, és tüzet gyújtott. Feltette a bográcsot, és mikor a víz már forrt, odatette a Legolas ágya mellett álló kisasztalra, majd belemorzsolt egy levél athelas-t. Odatérdelt a tünde mellé, és a fülébe súgta:
 - Zöldlombfi Legolas, ki Thranduilnak, az erdőtündék királyának a fia, hallgasd meg szavamat! Lépj vissza a sötétség kapuján az életbe! Gyere vissza! Még nem jött el az az idő, mikor lélegzeted megszakadna! Még van miért élj! Még van ki szeret, még van ki vár! Gyere vissza, Zöldlombfi Legolas, gyere vissza, vár rád ki szeret!
Arimer hangját már lassacskán nem hallották, csak úgy, mintha távolról szólítaná Legolast, arca egyre inkább fehér lett, de pár perccel később már megnyugodott ő is, Legolas sem hánykolódott, meztelen mellkasa békésen emelkedett és süllyedt a takaró alatt. Arimer felemlte fejét, egyenesen Gimlire nézve azzal a csillogó szemével, és felsóhajtott.
 - Visszatért - jelentette ki végül. A törp mellélépett, és felsegítette, majd megszorította a kezét.
 - Köszönöm neked, te csodálatos leány! Köszönöm, hogy életben tartottad őt, ki szívemnek legkedvesebb. A legjobb barátom! Köszönöm! - mondta hálásan Gimli.
Arimer elmosolyogta magát, és egy darab tiszta ruhát mártott az athelas-főzetbe. Gyakorlott mozdulatokkal kimosta a sebet, és bekötözte, majd elővett egy tiszta inget. Mikor visszafordult Legolashoz, az már ébren volt, és őt nézte. Magára vette a ruháit.
 - Csodálatos álmom volt - mondta közben csengő hangon-egy erdőben jártam. Volt ott velem valaki, akit szeretek, de nem tudtam, ki. Mielőtt kideríthettem volna, eltűnt. Aztán csak estem lefelé, de a te hangodat hallottam, és úgy éreztem, még dolgom van itt.
 - Visszahívtalak. Szerintem még van miért élj.
 - Gimli hol van?
 - Itt vagyok - mondta Gimli.
 - Jó. Kimennétek egy percre? Igen, ti itt, mindannyian. Ne értsétek félre, de egyedül kell ezt végiggondolnom. Vagy...inkább megyek én!
 - Még nem kéne ilyen állapotban elmenned bárhová - jegyezte meg Arimer.
 - Akkor gyere velem - kérte Legolas különös mosollyal.
 - Azt már nem! - csattant fel Elter - Nem mész sehová!
 - Miért is ne? - kérdezte Arimer - Úgyis beszélni szeretnék Legolasszal.
 - És ha szabad tudnom, miről? - Elter kezdett dühbe gurulni.
 - Ez csak ránk tartozik - mondta Arimer, és Legolasba karolva kiment a barlangból. Odakint egymásra néztek, és elkezdtek futni át a napfényes erdőn. Mikor megálltak, egy folyó partján álltak.
 - Ez a Limjód - mondta Arimer - ennek a vize gyógyított meg.
 - És a te kezed - tette hozzá Legolas mosolyogva - és ezt szeretném megköszönni - mondta, és egy aprócska tárgyat húzott elő a lórieni köpenyéből, hisz újra azt viselte.
 - Add ide a kezed! - kérte Arimert. A lány vonakodva így tett, és legnagyobb zavarára Legolas megcsókolta a kezét, és egy aprócska virágot, egy sárga elanort tett bele.
 - Legolas! Hisz ez gyönyörű! Akárcsak Lórienben! Köszönöm!
 - Én csak ennyit adhatok. Dicsőíthetem a kezet, mely meggyógyított, és emléket adhatok, de emlékezni már neked kell. A betegségedre a legjobb gyógyír az emlékezés. Mert nem csak én vagyok beteg, Arimer, hanem te is. Csakhogy a te betegségedre más a gyógyszer. Neked emlék kell, hogy emlékezz arra, mi egyszer volt, és arra, akit egyszer szerettél.
 - Haldír - suttogta Arimer könnyes szemmel - Haldír.

Figyelem! A tünde nyelvű szavak és kifejezések forrása: http://www.parf-en-ereglass.hu/ .